<Üdvözlünk a házassági ügynökségnél> Valóban lehetséges a házasság? [11]

Jó lett volna, ha összeházasodnak, de a mamája nagyon elszomorodott.

A nővére és a férje, akik a húga szerelmi életét ünnepelték és már előre örültek a házasságnak, most kínosan próbáltak vigasztalni.

Azt mondta, hogy nem tetszik neki, hogy a húga egy ilyen mentálisan problémás emberrel jár.

Annyira rossz volt a helyzet, hogy még az apukám is, aki soha nem szólt bele a szerelmi életembe, mintha óvatosan figyelt volna, hogy mit csinálok.

„Mindenki valami rosszat képzel el, de én nem szerettem bele annyira abba a fickóba, hogy sokkot kapjak tőle.

Persze, hogy jó volt. Úgy bánt velem, mint egy hercegnővel, mindenben kedves volt hozzám.

A, ennyire jónak tűnt a kapcsolat, hogy talán működni fog, de így alakult a dolog.”

Nem szomorú voltam, hanem értetlenül álltam a helyzet előtt, és nagyon idegesített.

Nem, dühös voltam.

Több mint fél évvel később a társkereső szervező elmondta az eset teljes történetét,

és ahogy vártam, a horoszkópja miatt lett vége a kapcsolatnak, mert nem volt jó a horoszkópjuk.

Azt mondta, hogy rögtön az eset után nem tudta elmondani az igazat, mert félt, hogy nagyon megsértem magam.

Amikor hallottam a történetet, annyira nevetséges volt, hogy nem tudtam abbahagyni a nevetést.

Mondjuk, a szerencse mellém állt. Ha tovább járunk, és mélyebbé válik a kapcsolatunk, majd történne valami ilyen, akkor mi lett volna?

Megbízható ismerősöktől kaptam a bemutatkozást, és mégis ilyen értelmetlen emberrel találkoztam.

„Szóval ezért jöttél.”

„Igen, jobban gondoltam meg, és úgy döntöttem, hogy nem baj, ha egy megbízható helyről kapom a bemutatkozást.”

A kis asztalnál egymással szemben ültünk, én meséltem a történetemet, a hosszú, egyenes hajú nő pedig egy rövid sóhajjal reagált.

„Nagyon sokat szenvedtél.”

Miért most jöttél?

Házassági közvetítő iroda. Más néven „határozói”. Sokan még mindig nem tudják, hogy mi is ez a titokzatos világ.

Bár kétségtelenül van rá igény, mégis nehéz találni objektív véleményeket erről a piacról, amely ma már nehezen boldogul.

Nem a nehéz párkeresés miatt házasodnak az emberek, hanem egyre többen vannak, akik egyedül szeretnének élni és élvezni az életet.

Ennek ellenére sokan szeretnének itt kopogtatni, hogy megtalálják a párjukat, de nem könnyű a döntés.

Az embernek rossz érzése támadhat, hogy pénzért kell társat találnia,

és azt is érezheti, hogy ez a módszer ellentmond a természetességnek, a spontán emberi kapcsolatoknak.

Őszintén szólva a legnagyobb probléma az, hogy megalázónak érzik.

A harmincas éveim közepén azt hittem, hogy vége a szingliségnek, itt a tél.

Egy nevetséges szakítás után a legjobban az fájt, hogy épp csak felébredtek a szerelmi érzéseim, és máris újra egyedül vagyok.

Ahelyett, hogy könyörögve kérnék a barátaimat, hogy keressenek nekem valakit, és kellemetlen helyzetekbe keverednék,

egyszerűbbnek tűnt, hogy egy hivatalos, ellenőrzött helyen ismerkedjek meg valakivel.

Szóval elhatároztam magam, de hová menjek?

Számomra meglepő volt, hogy mennyi házassági közvetítő iroda van Magyarországon.

A nagy cégektől a kisebb irodákig mindenhol látható a hirdetésük.

Elkezdtem keresgélni a „határozói vélemények” alapján, hogy hová menjek, de nem volt könnyű dolgom.

A nőknél a kor a legfontosabb, a férfiaknál pedig a munka és a vagyon. Ne késlekedj, nem árt, ha eljössz.

Ha nincs erős mentális felkészültséged, ne gyere ide.

Ha jól tudod, hogy ki vagy, akkor rendben van.

A pénzed inkább költsd el egy hobbicsoportra, mint ide.

A pozitív és negatív vélemények aránya egyenlő volt, és a legtöbb csak reklám volt, így nehéz volt objektív véleményeket találni.

Csak egy dologban voltam biztos: minél több tag van, annál nagyobb az esély arra, hogy átlagos emberekkel találkozzak.

A 20-30 év körüli fiatalok által preferált nagy cégeket kihúztam a listáról. Nem akartam feleslegesen megsérteni magam.

A 30-40 év közöttiek által preferált nagy cégek közül választottam egyet, amelyik felkeltette az érdeklődésemet, és időpontot kértem.

Amikor beléptem az irodába, egy egyenruhás alkalmazott ellenőrizte a nevemet, majd egy kis tanácsadó szobába kísért.

„Kérlek, várj egy kicsit.”

Megfogtam a meleg bögrémet, és körülnéztem a szobában. Tiszta, csendes és átlagos volt.

Éppen azon gondolkodtam, hogy hogyan tudok úgy tárgyalni, hogy ne manipuláljanak, és fizethessek egy elfogadható árat a tagságért, amikor

bekopogtatott egy kedves, mosolygós nő, aki a tanácsadó volt. Szép, barátságos arcú hölgy volt.

„Hogyan került ide?”

A legjobban a motivációmra és arra volt kíváncsi, hogy miért pont ezt a céget választottam.

Röviden összefoglaltam a tragikus szerelmi történetemet, nem akartam mindent elmesélni, a tanácsadó pedig úgy hallgatta, mintha a saját húgának mesélném el, közbe-közbe bólogatott és megjegyzéseket fűzött hozzá.

Úgy tűnt, a feladatuk az, hogy közelebb kerüljenek hozzád, és egyfajta lelki támogatóként hallgassák meg a problémáidat.

Ami nagyon megérintett: „Nagyon balszerencsés voltál.”

Azt mondta, hogy azért nem tudtam normális kapcsolatot kialakítani, és olyan emberekkel találkoztam, akik szörnyűek voltak, mert egyszerűen nem volt szerencsém.

Nem azért, mert rosszul éltem, vagy nem vagyok elég jó, hanem mert egyszerűen balszerencsés voltam. Ez a mondat nagyon megérintett.

Nem azért jöttem, hogy eldöntsem, hogy csatlakozom-e vagy sem.

Már eldöntöttem, csak azt szerettem volna megtudni, hogy melyik szolgáltatás a legjobb, amikor a tanácsadó komolyabb lett.

„Miért most jöttél? Korábban is jöhettél volna.”

Elnevettem magam, de valójában huszonhét-huszonnyolc éves koromban már regisztráltam egy házassági közvetítő irodába.

Hallottam, hogy a lányok listáját eladták a házassági közvetítő irodáknak, de nem hittem el, amíg nem kaptam meg a telefonhívást.

A javaslat elég vonzó volt, így megbeszéltem anyukámmal, és regisztráltam, de csalás volt.

Nem tartották be az ígéretüket, hogy meghatározott számú randevút szerveznek, és közben már nem is vették fel a telefont.

Utána rájöttem, hogy a randevúkon részt vevők sem valódi tagok voltak, hanem csak alkalmi munkások.

Ekkor megtanultam, hogy többé nem esek áldozatául egy ilyen csalásnak.

Szóval az a kijelentés, hogy ha korábban jöttem volna, akkor már régen találtunk volna valakit, nem helytálló.

A regisztrációs űrlap nem tartalmaz túl sok kérdést, csak az alapvető személyes adatokat és néhány gazdasági információt.

Meg kell adni, hogy körülbelül mennyi a vagyonom, és hogy a szüleim gondoskodnak-e a nyugdíjukról.

És persze megbeszéltük, hogy milyen férfit szeretnék.

Vallás: nincs. Lakhely: közel legyen a lakásomhoz. Kor: legfeljebb 6 évvel idősebb nálam.

Szakma: inkább egy átlagos alkalmazott, mint egy vállalkozó vagy szabadúszó.

A tanácsadó örömében tapsolt, amikor hallotta a válaszaimat.

A 30-as éveik végén és 40-es éveik elején lévő aranyos nők többségének túl magasak az elvárásai, ezért nehéz nekik párt találni,

én pedig, aki minden tekintetben átlagos vagyok, nagyon könnyen találok párt.

Egyszerűen szólva, tudtam, hogy ki vagyok.

Amiért tetszett ez a cég, az az, hogy a tanácsadókon kívül senki nem látja a tagok fotóit.

Sokan volt már olyan rossz tapasztalatom, hogy először láttam a fotót, és kialakult bennem egy előítélet, így

inkább egy igazi vakrandi formában szerettem volna megismerkedni a férfiakkal.

Hosszú gondolkodás után a legbiztonságosabbnak a „randevúk száma” opció tűnt.

Aláírtam a szerződést, és megkaptam a kártyás számlát, ami arra ösztönzött, hogy elmenjek dolgozni.

Aztán beadtam a munkáltatói igazolást, a diplomát és egyéb szükséges dokumentumokat, a vizsgáló bizottság ellenőrizte a hitelességüket,

és elkezdődött a párosítás.

Eldobtam a kockát. Vajon kikkel fogok találkozni? Vajon van-e köztük a szerelmem?

Izgalom és feszültség kavargott bennem.