Jó lett volna, ha összeházasodnak, de anyám nagyon szomorú.

A húgom szerelmének örömére a nővérem és a sógorom kimondották, hogy már meg is itták a kimondhatatlanul, majd zavartan vigasztalni kezdték a húgomat.

Azt mondta, nem akarja, hogy a húgom ilyen mentálisan beteg emberrel járjon.

Még apám is, aki soha nem szólt bele a szerelmembe, úgy tűnt, hogy vigyáz a reakcióimra.

„Úgy tűnik, mindenki téved. Nem voltam annyira oda a fickóért, hogy sokkot kapjak.

Persze, tetszett. Úgy bánt velem, mint egy hercegnővel.

Azt gondoltam, hogy talán mégis van benne valami, de mostanra kiderült, hogy ez nem így van.”

Nem voltam szomorú, inkább nevetségesnek és idegesítőnek találtam.

Sőt, dühös voltam.

Több mint fél évvel később a társkereső mesélte el a dolog teljes igazságát,

ahogy vártam, az jött ki, hogy a horoszkóp szerint nem volt jó a helyzetük.

Azt mondta, hogy nem akart megmondani, mert aggódott, hogy túl sokakat fogok fájni.

Amikor ezt hallottam, annyira nevetségesnek találtam, hogy csak nevettem.

Feltételezzük, hogy a szellemek segítettek. Mi lett volna, ha tovább járunk, és mélyebbre merülünk a kapcsolatunkba, mielőtt ez a helyzet kialakul?

Még egy megbízható ismerősön keresztül is, egy ilyen nonszensz személy bukkant fel.

„Szóval, ezért jöttél?”

„Igen, úgy gondoltam, hogy jobb, ha egy megbízható helyen keresek társat.”

A kis asztalnál szemben ülve, a hosszú, göndör hajú nő hallgatta a történetemet, és rövid sóhajjal válaszolt.

„Nehéz időszakon mentél keresztül.”

Miért jöttél most?

Házassági közvetítő iroda. Más néven házassági tanácsadó. Sokan még mindig kíváncsiak erre a titokzatos világra.

Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nagy a kereslet rájuk, nehéz megtalálni az őszinte véleményeket a piacon.

Egyre több fiatal dönt úgy, hogy nem keresi a társát a házassághoz, hanem élvezi az életet egyedül.

Mégis, sokan szeretnék megnyitni a kaput a társkereséshez, de nem könnyű eldönteni, hogy tegyék-e meg a lépést.

Nem szeretnék pénzt fizetni azért, hogy találkozzak emberekkel, mert ez önvádhoz vezethet,

és talán furcsának érezhetik, hogy a természetesség helyett valami mesterkélt megoldást választanak.

Őszintén szólva a legnagyobb gond az, hogy fáj a büszkeség.

A tél folyamán azt hittem, hogy a harmincas éveim közepén véget ér az egyedüllét.

Egy nevetséges szakítás után a legnagyobb bánatom az volt, hogy a szerelmi sejtjeim végre felébredtek, de most megint egyedül vagyok.

Ahelyett, hogy az ismerősöktől koldulva kérném, hogy találjanak nekem valakit,

egyszerűbben úgy gondoltam, hogy talán nem rossz ötlet egy hivatalosan ellenőrzött személytől megismerkedni.

Sikerült eldöntenem, de a kérdés az volt, hogy hova menjek.

Sokkal több házassági közvetítő iroda van hazánkban, mint gondolnánk.

A nagyvállalatoktól a kisebb irodákig mindenhol láthatunk reklámokat.

Először is elolvastam az „ügynökségi véleményeket”, és azt próbáltam kideríteni, hogy hova menjek.

A nőknél az életkor a legfontosabb, a férfiaknál a munka és a vagyon. Ne maradj le!

Nem ajánlom, ha nem vagy rá felkészülve, hogy mentálisan összeomolj.

Ha jól tudod, ki vagy, akkor nincs gond.

Inkább menj el egy klubba, mintsem ezt a pénzt kidobd.

A vélemények fele-fele arányban voltak, és általában csak reklámok voltak, ezért nehéz volt objektív véleményt találni.

Egy azonban biztos: ha több a tag, akkor átlagos emberekkel lehet találkozni.

A 20-30 éves korosztályt preferáló nagyvállalatokat kizártam a listáról. Nem akartam egy ilyen helyre menni, nehogy csak megbántódjak.

A 30-40 évesek által látogatott nagyvállalatok közül kiválasztottam egyet, és időpontot foglaltam.

Amikor beléptem az irodába, egy egyenruhás munkatárs fogadott, ellenőrizte az időpontomat, majd egy kis tanácsadó szobába kísért.

„Várjon egy kicsit.”

A meleg bögrében lévő kávét forgattam a kezemben, és körülnéztem a tanácsadó szobában. Tiszta, csendes és átlagos volt.

Még mindig azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnék elkerülni a manipulációt és megfizetni a megfelelő árat a tagságért,

amikor a tanácsadó vezető kedvesen üdvözölt. Egy kedves, mosolygós nő volt.

„Hogyan jött ide?”

A legjobban az érdekelte, hogy miért szeretnék taggá válni és miért választottam pont ezt az irodát.

Ha mindent elmondanék, az túl hosszú lenne, ezért röviden összefoglaltam a rettenetes szerelmi életemet,

a tanácsadó vezető úgy hallgatta, mint a saját húga történetét, közben megjegyzéseket fűzött hozzá, és együttérző volt.

Úgy tűnik, a szerepük az, hogy közelebb hozzák magukat hozzád, és olyanok legyenek, mint egyfajta pszichológusok, akikkel meg lehet osztani a gondolataidat.

Ami lenyűgözött, az az volt, hogy „nagyon balszerencséd volt”.

Azt mondta, hogy az a tény, hogy nem volt normális szerelmi életem, és hogy ezer évnyi őrülttel randiztam, csak balszerencse volt.

Azt mondta, hogy nem azért, mert rosszul éltem vagy nem vagyok elég jó, hanem egyszerűen csak nagyon balszerencsés voltam. Ez nagyon mélyen érintett.

Nem azért jöttem, hogy eldöntsem, hogy taggá válok-e.

Amikor megértette, hogy már eldöntöttem, és csak azt szeretném megtudni, hogy melyik szolgáltatásba iratkozzak be, a tanácsadó vezető komolyabbá vált.

„Miért jöttél most? Jobb lett volna, ha korábban jöttél volna.”

Ennek hallatán mosolyogtam, de valójában huszonhét vagy huszonnyolc éves koromban már voltam tag egy házassági közvetítő irodában.

A pletyka úgy terjedt, hogy a női főiskolai hallgatók listája bekerült a házassági közvetítő irodákhoz, de amikor megkaptam az üzenetet, meglepődtem.

A javaslat elég jónak és csábítónak tűnt, ezért beszéltem anyámmal, és beléptem, de végül csalódás volt.

A cég nem teljesítette a bemutatkozások számát, és a dolog egyszerűen elhalt, majd később nem vették fel a telefont.

Később, ha visszagondolok, úgy tűnik, hogy az emberek, akikkel találkoztam, nem valódi tagok voltak, hanem alkalmi munkások.

Megtanultam az életből, hogy ne essek többé bele egy ilyen átverésbe.

Tehát az a kijelentés, hogy ha korábban jöttem volna, akkor már rég találtam volna valakit, nem helytálló.

A tagsági kérelmet nem kell túl bonyolult módon kitölteni, csak az alapvető személyes adatokat és néhány gazdasági információt kell megadni.

Meg kell adni a jelenlegi vagyonunk becsült értékét és a szüleink nyugdíjtervének részleteit.

Ezt követően beszélgetünk a kívánt férfiprofilról.

A vallásomat tekintve nem vallásos vagyok. A lakóhelyünk legyen közel egymáshoz, és a korhatár ne legyen 6 évnél nagyobb.

A munkát tekintve a hagyományos munkahelyen dolgozókat preferálom, nem pedig a vállalkozókat vagy a szabadúszókat.

Amikor a tanácsadó vezető hallotta a leírást, boldogan tapsolt.

Azt mondta, hogy a legtöbb harmincas éveiben járó, negyvenes éveiben járó, aranyszívű nőnek nagyon magasak az elvárásai, ezért nehéz párt találni nekik,

de az én esetemben, mivel én egy átlagos, normális elvárásokkal rendelkező nő vagyok, nagyon könnyű lesz megtalálni a megfelelő párt.

Egyszerűen fogalmazva, jól értékelem a helyzetem.

Ez a cég azért tetszett, mert csak a vezető tudta megtekinteni a fényképeket.

Korábban is volt már rossz tapasztalatom a fényképek megtekintésével, mert akkor erős előítéletek alakultak ki a másik emberrel szemben.

Ezért azt szerettem volna, ha a lehető legnagyobb mértékben vakrandi lenne, és csak a találkozás után látnánk meg egymás arcát.

Gondolkodás után a legegyszerűbbnek tartott „bemutatkozások szám szerinti” tagságot választottam.

Aláírtam a szerződést, és megkaptam a banki kivonatot, amely arra ösztönzött, hogy a lehető leghamarabb elmenjek a munkába.

Azt mondták, hogy ha beküldöm a munkáltató igazolást és a diploma bizonyítványt, akkor a felülvizsgáló csapat ellenőrzi, hogy minden rendben van-e,

majd elkezdődik a párosítás.

A kocka el van vetve. Vajon milyen emberekkel fogok találkozni? Vajon megtalálom a sorsomat?

A várakozás és a feszültség keveredett bennem.