<Üdvözlünk a házasságközvetítő irodában> Lehetséges-e valóban házasságot kötni? [19]

A nők is érzékenyek a tavaszra

A házasságkötő iroda szolgáltatásainak igénybevétele során a legnehezebb dolog az volt,

hogy megállapítsam, a másik fél valóban szimpatizál-e velem, és úgy gondolja-e, hogy el kellene veszítenie engem.

Nehéz volt megkülönböztetni, hogy valóban tetszem-e neki, vagy csak azért, mert már idősebb vagyok, és megfelelek a házasságkötés feltételeinek, valamint a társadalmi normáknak.

Külső, anyagi helyzet, iskolai végzettség...

Aki egyértelműen megfogalmazta a szükségleteit, egyszerűen és világosan döntött a házasságkötésről.

Én nem tudtam kompromisszumot kötni, és nem tudtam elengedni a romantikus álmomat, miszerint a házasságkötés a szerelemmel teli kapcsolat természetes velejárója.

Ezért gondolom, hogy mindez még nehezebbé tette a helyzetemet.

Az idő múltával elérkezett az egy év lejárta, amit a szerződésben meghatároztunk, és a párosító vezető azt állította, hogy már ő sem bírja tovább a helyzetet.

Újra felajánlotta a további bemutatkozásokat azzal a feltétellel, hogy ha összeházasodunk, azaz ha elkészül a meghívó, akkor megkapom a házasságkötésért járó díjat.

Nem volt vesztenivalóm, így elfogadtam a javaslatot.

A "Valóban egyedülállóak", "Elvált egyedülállók", "Átszállás szerelem", "Pokol a mennyben" és más hasonló tévéműsorok elárasztották a képernyőt.

Az emberek lelkesen figyelték, élvezték a helyzetet, és beleélték magukat a történetekbe.

A környezetemben is nagy <"Elvált egyedülállók 2." > és <"Yun Namgi szindróma"> őrület volt,

és sokan panaszkodtak, hogy miért nincs ilyen férfi a környezetükben.

Régen örültem a tavasznak, de néhány éve már inkább szomorúvá tesz.

Talán tavaszi depresszió?

A nők a tavaszt, a férfiak az őszöt szeretik – tartja a mondás.

„Elgondolkodtam azon, hogy miért érzek így a tavasz kapcsán, és úgy érzem, hogy rájöttem.”

A tavasz az újrakezdés időszaka, de én nem változtam semmit, és úgy érzem, ez így is marad.

„Ó, hát így öregszem én is.” – ez tesz szomorúvá.”

„Bár azt mondják, hogy rendben van új embereket ismerni, ez mégsem stresszmentes.”

A személyek ugyan változnak, de a helyzetek és a beszélgetések hasonlóak maradnak, így te is elfáradsz majd.”

A barátnőm azt mondta, hogy az összes történetem, amiket a sok emberrel való találkozás során gyűjtöttem, egy könyvbe sem férne bele.

A párkeresést folytató engem vigasztalva és bátorítva próbált erőt adni.

És most valóban írok.

Ebben a kimerítő időszakban végre elismertem azt a valóságot, amit eddig el akartam rejteni és nem akartam tudomásul venni.

Ó, valóban egyedül kell élnem.