A nő a tavaszt élvezi

A házasságkötő iroda szolgáltatásainak igénybevétele során a legnehezebb dolog az volt,

hogy megkülönböztessük, hogy a másik fél valóban vonzódik-e hozzám, és nem akar elveszíteni,

vagy csak azt gondolja, hogy idősebb vagyok, és ennyi elég jó, és alkalmas a házasságra.

Külsőleg is vonzó. Gazdaságilag is jó. Oktatásban is jó.

Ha valaki egyértelmű igényekkel rendelkezik, akkor a házasságkötési döntés egyszerű és egyértelmű lesz.

Én nem tudtam megbékélni ezzel, és nem tudtam elhagyni azt a romantikus álmomat, hogy a házasság egy igazán szerető emberrel való randizás eredménye,

ezért nem is tudom, hogy ezek az egész folyamatok nehezebbek voltak-e számomra.

Az idő telt, és hamarosan lejárt az egy év, amire szerződtem, és a párosító vezető azt mondta, hogy most már igazán nem bírja tovább, és

hogy ha összeházasodunk, azaz ha megkapjuk a meghívót, akkor továbbra is szeretne bemutatni embereket, és hogy ehhez jár a házassági jutalék.

Nincs vesztenivalóm, ezért elfogadtam a javaslatot.

A TV-ben tele van randevú-műsorokkal, mint például a „Én vagyok a egyedülálló”, a „Két szakított”, a „Kicserélt szerelmek” vagy a „Szóló pokol”.

Az emberek élvezettel nézik, mert helyettesítő kielégülést és álmokat ad nekik, és beleélhetik magukat a történetekbe.

A környezetemben is nagy volt a „Két szakított 2” és a „Yun Nam-ki szindróma” őrület,

és mindenki kérdezte, hogy miért nincsenek ilyen férfiak a környezetükben.

A tavasz mindig jó és izgalmas volt, de néhány éve már szomorúvá tesz.

Talán a tavaszt élem?

A nők a tavaszt élvezik, a férfiak pedig az őszöt, nem igaz?

„Gondoltam, miért élem a tavaszt, és úgy tűnik, rájöttem.

A tavasz egy újrakezdés ideje, de én nem változtam különösebben, és úgy érzem, ez így fog maradni,

és hogy „Áhh… így öregszek meg” – és ez egy kicsit szomorúvá tesz.”

„Még ha folyamatosan új embereket is találsz, az is stresszes, nem?

Az emberek változnak, de a helyzetek és a beszélgetések hasonlóak lesznek, és te is elfáradsz.”

A legjobb barátom vigasztalt, és azt mondta, hogy a történeteim, amit a sok emberrel való találkozás során megtapasztaltam, nem férnének bele egyetlen könyvbe sem,

és hogy ő is küzde a párkereséssel, de biztatott, hogy ne adjam fel.

És most tényleg írok.

Ebben a fokozatosan kimerítő időszakban végre beismertem magamnak azt a valóságot, amit eddig nem akartam elfogadni.

Ó, most már tényleg egyedül kell élnöm.